„Olyan gyermeket képzeltünk el…”

– Amikor a vágyaink találkoznak a valósággal

Valahol mindannyiunkban él egy kép arról, milyen szülők leszünk, és milyen lesz a gyermekünk. Akik örökbefogadásra várnak, gyakran még erősebben álmodják meg ezt a képet. A hosszú várakozás, a vágyakozás, a sok bizonytalanság – mind hozzátesz egy-egy színt, formát, hangulatot a belső elképzeléshez.

Talán másképp néz ki.
Más a temperamentuma.
Másképp reagál, más dolgoktól fél, más dolgokat szeret.
Talán nem nevet, amikor mi nevettetni próbáljuk. Talán nem akar azonnal ölelni.

És mi magunk is másképp reagálunk, mint ahogy azt hittük.
Nem vagyunk mindig türelmesek. Nem vagyunk mindig biztosak magunkban. Néha elfáradunk, megrémülünk vagy Néha kételkedünk.


Egy elképzelt gyermek és egy valódi gyermek között mindig van különbség és egy híd.
Ezt a hidat nem egyik pillanatról a másikra építjük. Ez a kapcsolat napról napra, apró gesztusokban, próbálkozásokban, visszalépésekben és újrakezdésekben formálódik.

És ez így van jól.

Nem baj, ha nem minden úgy alakul, ahogy elképzeltük.
A kapcsolat nem attól lesz mély, hogy minden pont olyan, mint a vágyainkban.
Hanem attól, hogy bele tudunk nőni, meg tudunk változni, és kíváncsiak tudunk maradni arra, ki is ő valójában – és kik vagyunk mi ebben a szituációban.


Szakemberként az örökbefogadással kapcsolatos tapasztalataim alapján az alábbiakat tartom különösen fontosnak a szülő-gyermek kapcsolat megerősítéséhez és a családi harmónia kialakításához:

1. Családi minták tudatosítása
Úgy látom, érdemes időt szánni arra, hogy végiggondoljuk, milyen mintákat hozunk magunkkal a saját családunkból az elfogadás, nevelés, kötődés terén. Ezek a tudatos vagy rejtett minták nagyban befolyásolják, hogyan reagálunk a gyermek viselkedésére, mennyire tudjuk őt valóban elfogadni.

2. A veszteségek feldolgozása
Fontosnak tartom, hogy az örökbefogadás előtt és után is foglalkozzunk a gyermektelenség, vetélés vagy más veszteségek okozta érzésekkel. Ezek feldolgozatlanul akadályozhatják a szülő-gyermek kapcsolat elmélyülését, ezért ha úgy érezzük, elakadtunk, érdemes szakemberhez fordulni.

3. Reális elvárások kialakítása
Tapasztalataim szerint a kapcsolat akkor tud igazán elmélyülni, ha elfogadjuk: nem baj, ha a gyermek nem pont olyan, mint amilyennek elképzeltük. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a gyermek egyéni tempóját, temperamentumát, múltját, és ehhez igazítsuk a saját elvárásainkat is.

4. Az elfogadás nehézségeinek feltárása
Ha azt vesszük észre, hogy valamilyen tulajdonságot nehezen tudunk elfogadni a gyermekben, érdemes megvizsgálni, mi lehet ennek a hátterében: vajon saját múltbeli élményeink, családi mintáink, vagy akár veszteségélményeink hatnak ránk? A tudatosítás segíthet abban, hogy empátiával és nyitottsággal forduljunk a gyermek felé.

5. Kommunikáció és kötődés
Kiemelten fontosnak tartom a nyílt, őszinte kommunikációt, a biztonságos kötődés kialakítását, valamint a gyermek múltjának, érzéseinek elfogadását. Ebben sokat segíthetnek a támogató beszélgetések, csoportos foglalkozások, vagy akár családterápia is.


  • Beszélgessetek rendszeresen arról, ki milyen családi mintákat hoz magával, és ezek hogyan jelennek meg a mindennapokban.
  • Ha valamelyik tulajdonságot nehéz elfogadni a gyermekben, próbáljátok megérteni, miért érint ez különösen érzékenyen.
  • Legyetek türelmesek magatokkal is: a szülővé válás tanulási folyamat, amelyben mindenki hibázhat, újrakezdhet.
  • Kérjetek segítséget bátran – akár szakembertől, akár támogató csoporttól –, ha úgy érzitek, elakadtatok.

  • Te milyen gyermeket képzeltél el?
  • És milyen meglepetéseket tartogatott a valóság?
  • Milyen érzés volt elengedni az elképzeléseket?
  • Mit tanultál magadról a közös utatok során?

Hasonló cikkek